beadtam


Mármint a jelentkezésemet kommunikáció FLK-ra. Nem érzek semmit, csak egy kis megkönnyebbülést. Nincs kedvem már bizonyítani senkinek semmit, az egész mindössze arra volt jó, hogy ne dilizzek bele teljesen a varrásba, és legyen valami elfoglaltságom ezen kívül is, mert így az egész eléggé hervasztó. Csak azt akartam, hogy történjen már valami ezzel az állóvízzel, mielőtt teljesen megposhad. Mindent végiggondoltam, eléggé sokszor is, és mindenkinek jobb lesz így. Most már nem fogok annyira reményvesztetten indulni a napi varrásomba, mert tudom, hogy szeptembertől lesz végre valami emberhez méltó elfoglaltságom is. Már alig várom. Sokat szenvedtem ettől a “magyar-gondolattól”, de rájöttem, hogy ide már nincs vissza, a realitás talaján mérlegelni kell a lehetőségeket, és még ez látszott a legjobbnak. Sokan egyébként azt képzelhetik rólam, hogy képtelen vagyok normálisan kommunikálni, aminek viszonylag ellent mond ez a blog is, szóval, ha van mondanivalóm, azt közlöm ilyen-olyan formában, még akkor is, ha esetleg senkit nem érdekel. Bár ez sem igaz, mivel a kommentekből ítélve eszébe jutok néha-néha valakiknek. Valójában mindig érdekelt ez a kommunikációs téma, az egyik suliban például irigykedtem is az újságíró szakosokra, hogy milyen jó dolgokat tanulnak. Valójában vonz a lehetőség is, hogy ne csak egy félig titkos blogon produkáljam magam, hanem hogy valamivel maradandóbb szövegeket is hozzak létre. Úgy gondolom, ennek jó terepe lenne ez a suli. Persze ettől még marad ez a blog is, mint amolyan elefántcsont-torony. Annyira hozzámnőtt már. 🙂