Az értelem megtalálása a szenvedésben: Hogyan segíthet az egzisztencializmus

1 Star2 Stars3 Stars4 Stars5 Stars (No Ratings Yet)
Loading...

Írta: Iva Paska. PhD, Mad In America, 2020. december 10.

A szenvedés egyetemes emberi állapot. De anélkül, hogy értelmet találnák benne, elboríthat minket. A szenvedésben értelmet találni segíthet abban, hogy túléljünk amikor az élet nehéz. Ez az, amit tanultam az egzisztencializmusból, és ez az, ami segíthet.

A szenvedésnek szükséges az újrafogalmazása, hogy visszataláljunk az eredeti értelméhez. A mai mentális egészségügyi fogalmakat, szakkifejezéseket és narratívákat kisajátította az üres technikai nyelvezet. Ez a nyelv és koncepció a szenvedést értelmetlennek gondolja. Ez, egyébként, a 20. századi materialista paradigma, az a nyelv, ami a technikai racionalitásból származik, és az ipari termelés hatékonyságát hivatott fokozni (amit meg is tesz). A valóságnak ez az észlelése a gazdasági rendszerből származott át olyan területeire az életnek, mint az orvoslás és a mentális egészségügy. Aztán időközben ez hozzá is járult, hogy a jelentés részben elvesszen.

Síró férfi rajz

 

Annak érdekében, hogy elviseljük a szenvedést az emberi tapasztalaton belül, értelmet kell neki találni – egy okot, hogy el tudjuk viselni. Ez az egzisztencializmus egyik alapelve. Kell lennie valaminek vagy valakinek rajtunk kívül, ami felé irányít minket az, hogy elviseljük a szenvedést. Enélkül a transzcendens jelentés nélkül, a szenvedés nem tűnik másnak, mint értelmetlenségnek. És ez történik, amikor a szenvedést technikai nyelvi leírások és kifejezések közé zárjuk. Egy üres jelenséggé válik, ami nem kapcsolódik a személy történetéhez vagy jövőjéhez – egy hiba, egy alulműködés, valami, amit meg kell javítani. A nyelvünk konstruálja a valóságunkat és az érzékelésünket, és ez történik, amikor a mentális szenvedés megfosztódik a jelentésétől.

Az egzisztencializmus a jelentést alapvetőnek gondolja az élni akarásban. A logoterápia alapítóját Viktor Frankl-t, koncentrációs táborba zárták, Auschwitzba a második világháború alatt. Megfigyelte, hogy amíg sok ember, természetesen, meghalt a közvetlen következményeként a nácik atrocitásainak, mások öngyilkosságot követtek el, vagy egyéb módon kimúltak, amikor elveszítették az élni akarásukat. Azok, akik képesek voltak jelentést találni benne – vagy értelmet, hogy életben maradjanak – több esélyük volt, hogy ne roskajdanak össze a szenvedések alatt, a szívszaggató élmények borzalmai ellenére, amiket Auschwitzban szereztek.

Frankl rájött, hogy a logoterápia kéziratát, amit elvettek tőle érlezésekor, újra meg akarja írni, és egy másikat is, a tapasztalatairól a koncentrációs táborban, pszichológiai nézőpontból. És ez az, ami értelmet adott neki, egy okot, hogy életben maradjon, a borzalmas élmények ellenére. A küzdelmes időkben a gondolatait a kéziratokra irányította, amiket meg fog írni a jövőben. Amikor végül kiszabadult a koncentrációs táborból, és ez volt az, ahogy a logoterápia, az egzisztencialista pszichoterápia egy ága, megfogalmazódott.

Amit Viktor Frankl észrevett a koncentrációs táborban, hogy a jelentés találás hozzájárult az egyén esélyeinek növeléséhez az életben maradáshoz – a mikor van valami vagy valaki, amiért vagy akiért érdemes életben maradni, az valami olyasmi, ami nagyon kézzelfoghatóan segíti az embereket, hogy elviseljék a borzalmait annak a fizikai, pszichológiai és lelki gyötrésnek, amiket az ember csak ki tud találni. Amikor a személynek van valamije, amiért éljen, az segíti őt életben maradni az olyan elégtelen fizikai körülmények között is, amiket a gyenge fizikai erőnlét, állandó megaláztatás, gyötrés, éhség és a halál közelsége váltanak ki, amik állandóan jelen vannak a táborban. Az, aki elszenvedte és túlélte ezeket a borzalmas körülményeket, tud valamit nekünk tanítani a saját létezésünkről is manapság.

Ma, a COVID világjárvány idején, különös felhívás Viktor Frankl tanításainak mély bölcsességének. Alig volt megfelelő válasz a világ mentális egészségügyi krízisére a járvány előtt is. Ez a világjárvány olyan szintre emelte ezt, ami példa nélkül áll a közelmúlt történetében. A társadalom, globális szinten, szétszórtnak és zavartnak tűnik, a tekintetben, hogy mi a teendő. Egy ilyen méretű krízis újabb felhívás az egzisztencializmus tanításainak felfedezésére. Ez egy filozófiai és pszichoterápiai irányzat, ami a történelem legnagyobb szenvedésére adott válaszokból bukkan fel. Pontosan azokkal a típusú szituációkkal foglalkozik, amik más nézőpontokból extrémnek tűnnek.

Az egzisztencialista alapelvekkel való összefüggésben, a szenvedéseink nem hiábavalók. Ez elkezdhet minket valami felé orientálni, és ez a valami felé orientáltság az, amit Viktor Frankl megfigyelt azokon, akiket a táborban tartottak.

Ez az orientáció tesz különbséget a szenvedés megtapasztalásai között. A konkrét jelenléte a szenvedésnek értelmet igényel, annak érdekében, hogy elviseljük. Amikor a szenvedés értelmezései vagy a szituációk, amik a szenvedésből fakadnak, híján vannak a szenvedés mögötti tartalomnak, ami felé tarthatunk, az az egész szituációt még értelmetlenebbé teszi. Ez a valami felé való orientálódás az alap építőköve az értelemnek. Ez ad az átélt szenvedés tapasztalatainak mélységet, és célt, amit az üres technikai leírások nem adnak meg.

Az egzisztencializmusban tudott dolog, hogy ez előfeltétele a jelentésteli élet vezetésének, ez az orientáltság valami más felé, mint önmagunk, legyen az akár ember, elérni kívánt cél, vagy bármiféle egyéb értelem, amit személyesen jelentéstelnek gondolunk. Amikor ez a kapcsolat megszakad, értelmetlenség érzetünk van. Ez előállhat egy válság eredményeképpen, ami megváltoztatja a világlátásunkat, és összetöri a régi hiedelmeinket, akár egyénileg vagy kollektíven.

Az emberek egyre növekvő számban tapasztalják ma a betörését a technikai valóságszemléletnek, és híján vannak a szimbolikusaknak. Tehát amikor bizonyos nagyságú válság kitör, akár az egyéni vagy a kollektív létben, patologizálják őket és technikai szakkifejezésekkel leírják, annak érdekében, hogy kezelhetőek legyenek egy technikai rendszer keretein belül. De mindeközben, más módon is szemlélhetnénk őket. Az egzisztencializmus segíthet itt, mivel nem használ technikai nyelvet, és egészként szemléli a személyt, és kapcsolódik azokhoz a tapasztalatokhoz, amik jelentést és értelmet adnak nekik.

A mindennapi életben sok ember nem gondol azokra a dolgokra, amiket az egzisztencializmus egzisztencialista adottságoknak nevez – olyan állapotokban, amikkel elkerülhetetlenül szembenézünk életünk néhány pontján. Mindennapi feladataink vannak, fizetjük a számlákat, és nem fárasztjuk magunkat a létezés nagy kérdéseivel, mint betegség, halál, szabadság, szorongás, magányosság. Habár, amikor valami váratlan dolog történik, hirtelen átváltunk a létezésnek egy más módjára, amikor elkezdünk rákérdezni a dolgok értelmére, az élet abszurditására, vagy egyéb dolgaira.

Ez a „valami, ami történik” ilyenkor, általában a körülmények formájában jelentkezik, ami szó szerint felforgatja az egzisztenciális magját a létezésünknek, és kényszerít minket, hogy újragondoljuk a látás- és életmódunkat.

Egy válság, egy szerettünk halála, egy váratlan szomorúság, vagy extrém érzelmi fájdalom, hirtelen elé vethet egy találkozásnak ezzel az eltérő létezésmóddal. Közösségileg, ez az, ami történik a jelenlegi COVID világjárványban társadalmi szinten. Ezek azok a szituációk, amelyekk fellebbentik a leplet, amelyek eltakarják előlünk az egzisztenciális adottságainkat, és kényszerítenek, hogy gondolkozzunk rajtuk. Elkezdünk elmélkedni a tulajdon létezésünkön, és az alapvető kérdéseken: értelem, halál, szorongás, magány.

A tény, hogy ez a fajta krízis közelebb hoz minket annak vizsgálatához, hogy mit jelentenek az egzisztenciális adottságaink, ez lehetőséget is teremt arra, hogy felfedezzük az egyediségünket a létezésben. Ez egy másik dolog, amit tanultam az egzisztencializmusból. Mi, mindannyian, egyenként, egyediek vagyunk. Ez a fő ok, amiért szeretem az egzisztencializmust.

Sok pszichoterápiás irányzatban és pszichológiai elméletben, az egész fókusz és figyelem rögtön a gyerekkori traumákra terelődik. Ez néha végtelen morfondírozást eredményez a múlton, és a hiányzó körülményeken, amik az embert azzá teszik, ami. Az egzisztencializmus szintén vizsgálja a létezésünk körülményeit. Figyelmes az úgymond „felszereltség”-re, arra a tényre, hogy születünk és létezünk valamilyen feltételekkel, amiket nem mi választunk vagy kérünk, azok összes korlátaival. Habár, a fókusz azon van, hogyan tesznek ezek a körülmények, amiket tapasztalunk, egyedi emberi lényekké, lehetséges egyedi hozzájárulásokkal.

Az egzisztencializmus gyakorlata nagyon konkrétan rákérdez, mit profitálhatsz személyesen a körülményeidből. A körülmények egyedien a sajátjaid. A származásod, a történeted, a dolgok, amiket láttál, a tapasztalatok, amiket átéltél és éreztél – senki sem csinálta azokat vagy érezte őket olyan sajátos úton, vagy sajátos módon, mint te. A létezésed egyedileg a sajátod, és nem átalakítható valaki máséra. Mit tanulhatsz mindebből? És ami még fontosabb, mi tud ebből keletkezni, amit fel tudsz ajánlani a világnak?

Ahogy Viktor Frankl mondta: Folyamatosan kérdez az élet téged, mi is az, amit te, és csak te tudsz adni a világnak? Mit kér ez a szituáció tőled, mit kellene tenni? Ez egy lehetséges irány az úton, ahol felfedezhetjük önmagunkat.

Mert az egzisztencializmus azt is tanítja nekünk, hogy az élet rövid. Korlátozott az ideje az életünknek, ami egy másik fontos jellemzője az egzisztencialista gondolkodásnak – sosem tudhatjuk, mikor lépünk ki belőle. Az egzisztencializmusban, egyedül, ha szembenézünk a halállal, akkor tudjuk kialakítani a magunk autentikus változatát. Ez valami, amiből tanulni lehet. Ha valaki úgy reflektál a saját életére, hogy tudatában van a rövidségével, és a szituáció egyediségével, az új fényt hozhat a mindennapi tevékenységeibe. Ez nem pusztán egy elméleti feladat megoldása. Az egzistencializmusban a válasz a tevékenységben rejlik. A tevékenységben, ami a válasz a kérdésre, amit az élet pontosan nekünk tesz fel, egyénileg és eredetileg.

A reflektálás az élet rövidségére és a létezés egyedisége, amit az egzisztencializmus ajánl, új perspektívát hozhat a létezésbe. Ebből a pozícióból megtanulhatjuk, hogy bölcsen tesszük, ha megtanuljuk, kik vagyunk, hogy tudatos választásokat hozzunk arról, hogyan töltsük a véges időnket a létezésben. És mit kér az élet, hogy csináljunk a körülményeink, korlátaink és lehetőségeink segítségével az egyéni létezésünkben. És Viktor Frankl története megmutatja, hogy ez a fajta gondolkodásmód, életmód változtató lehet, még a legszörnyűbb szenvedések között is.

Eredeti cikk:

Finding Meaning in Suffering: How Existentialism Can Help

Mad In America
Mintha kizártak volna a saját bulimból, másnaposan kávézgatok különféle presszókban, várva, hogy elkezdődjön végre az életem afterpartija. / In Progress: DE-BTK kommunikáció-médiatudomány, újságíró szakirány /

Szólj hozzá Te is!