“…and later life renew”


Nem tudom, mennyire vannak egy ilyen skizóblognak jogkövetkezményei (egyes jogászok szerint lehetnek, nagyon is), lehet, hogy el kell gondolkodnom azon, hogy a blogot szeretem jobban, vagy a munkámat (mivel az egyesület köthető a nyíregyházi pszichiátriához, szóval öö… eléggé). Mondjuk a kérdésre a válasz egyértelmű, de hát valamiből meg is kell élni. És kicsit furcsa úgy bemenni, hogy a mindennapi agymenéseim után ki tud, mit tud, ki kinek mennyit mond el. Sohasem voltam pletykafészek, egészen mostanáig. De a körülmények tettek azzá, szóval a körülmények áldozata vagyok, mint mindig.

Az utóbbi években – ha nem is meghatározó – de egyik alakja voltam a “nyíregyi” skizó szubkultúrának, és meg kell hogy mondjam, hogy nekem ebből lassan elegem van. De mondjuk mit lehet ellene tenni? Nagyjából semmit. Bejárogatok, mintha mise történt volna, és addig ameddig nem szólnak, csinálom a dolgomat. Hogy “he, haver, vegyél már vissza”, vagy valami ilyesmit.

Valójában érzem, hogy el fog jönni ez a pillanat, csak nem tudom, hogy éppen mikor. (Lehet, hogy mire visszamegyek a szabadságról, ha így folytatom.) Anikó el fog menni takarítani valami irodákat (persze reméli, hogy onnan megy majd nyugdíjba, Anikó a nagy szavak embere), én meg ugyan elvagyok itt ugyanúgy, mint bárhol máshol ellennék, felveszem a fapofát, és varrogatok, nincs ezzel semmi, én mindenhol ezt csináltam/csinálnám, csak egy kicsit kényelmetlen, hogy ahelyett, hogy sunnyognék, mint a többiek, nekiállok kricsálni.

Elvileg ez a legjobb mhely a városban skizók számára, én ezt értékelem is, ha a többiek is értékelik, amit én csinálok (nem hiszem, egyébként, de mind1). Ha lenne valami normális munkahelyem, például szociális munkás lennék (ami nem vagyok, sőt nem is akarok lenni, ezt határozottan visszautasítottam annak idején), nem írhatnék blogot, maximum a növénygondozásról, esetleg tanulmányokat írhatnék a skizofrének szociokultúrájáról, vagy akármiről. Már ha egy skizofrén ember képes lenne megnyílni egy másik ember előtt. De általában nem képes, inkább forgatja a szemét, hogy most ez van, meg az van, és amúgy ő meg nem is érti. Na, pontosan ebből van nekem elegem. Lehet, hogy máshol máshogy van, de itt így van. És ameddig így van, engem nem érdekelnek már különösebben ezek a Jézuskák.

Szóval egyáltalán nem 100, hogy én itt kibírom decemberig.

Akik meg arra számítottak, hogy a pszichózisom végeztével leveszem a blogomról a kifogásolható tartalmat, azoknak sajnos keservesen csalódniuk kell. Egyrészt már megtette más, és megtettem én is néhány esetben, ennél többre nem vagyok hajlandó. Kivéve, ha valaki szépen megkér rá… de akkor is pontosan mondja meg, hogy mikor és mit, hol és hogyan.  Akik szerint meg egy okoskodó kis faszkalap vagyok, azoktól meg bocsánat, hogy élek egyáltalán…