A pszichiátria vitakészsége

1 Star2 Stars3 Stars4 Stars5 Stars (No Ratings Yet)
Loading...

A mai pszichiátia annyiban különbözik a náci elveket valló, faji alapú, eugenikus pszichiátriától, hogy azt állítja magáról, hogy gyógyít, segít embereken. Bár jobban szeret „kezelés”-ről, „terápiá”-ról beszélni, talán éppen azért, hogy ne lehessen rajta számonkérhető semmi. (Ja, a pszichiátria egyébként pont az a tudomány, amelyiknek nincs múltja, legalábbis a pszichiátria szerint, a semmiből jött, de nem baj, mert valószínűleg a semmibe is tart.) A gyógyszeripar és az orvosi kar támogató kollaborálásával a pszichiátria jelentős tekintélyre tett szert. Igaz, hogy főként azok között az alacsony iskolázottságú és szellemi nívójú páciensek között népszerű inkább, akik nem képesek belátni azt, hogy a pszichiátria legnagyobb része spekuláció és hazugság, hanem el vannak ájulva a pszichiáterek társadalmi pozícióitól és státuszától, és szó szerint mindent benyalnak nekik. Főként azok támogatják őket, akiknek a vérében van a meghunyászkodás, vagy a „kezelés”, „terápia” hatására váltak olyan „kezes báránnyá”, akik nem emelnek szót semmi ellen.

Szóval a pszichiátria elért a társadalomban pozíciókat, olyan szervezetektől is erőszakos segítséget követelve magának, mint a mentők, a rendőrség, a jogrendszer, és meg is kapta a felhatalmazást az erőszakra, mert a média és egyebek segítségével elérte, hogy elismerjék a követelései jogosságát. A pszichiátria maga is erőszakszervezet, de még jobban élvezi, ha másokat is bevonhat a játékába, másokból is erőszaktevőket kreál. Akár az áldozat családjából is. Abban is profi, hogy a tekintélyelvű hivatalos(nak elfogadott) irataival dehonesztálja az áldozatot, tönkre tegye a jó hírét, veszi magának a jogot, hogy ítéletet alkothasson a páciensről olyan kérdésekről, amihez semmi joga. Pimaszul belemászik az ember személyes életébe, bizalmaskodik a családtagokkal, ráveszi őket, hogy a saját szája íze szerint, kiforgatott nyilatkozatokat tegyenek az emberről. A legdurvábban beavatkozik az ember személyiségi jogaiba, és csodálkozik, ha ezt kapja vissza.

És ha ezzel a piócaságával nem ér célt, megy a feljelentgetés, megy a kényszerrel beszállítgatás. Állítólag ők ma, 2020-ban az „elme” (akármit jelentsen is a szó) specialistái. A munkamódszereik többnyire ki is merülnek abban, hogy rátelepszenek a helyi szervekre, nyomást gyakorolnak rájuk, illetve már nem is kell, mindenki tudja a dolgát. Ja, a kedves szociális gondozói hálózatot ki is hagytam, a pszichiátria leghűségesebb munkatársait a világon, de ki is fogom, mert annyit nem ér az egész, hogy szóba legyenek hozva. Természetesen, ennyi fontos teendő mellett nem sok idejük marad tudományos munkára, főleg, hogy valószínűleg a legtöbbjük belátja, hogy amit csinálnak, megmarad a mismásolás és pszeudotudomány szintjén. Gyógyszergyárak irányítják már régen azt, hogy mit gondoljanak a tudományról, és mit ne. Egyetlen dolguk a hallgatás (a társadalom felé) (hogy ki ne derüljön, hogy hülyék mindenhez), és az elhallgattatás, vagyis a renitenskedők likvidálása, bepereléssel, nyomásgyakorlással, zaklatással, erőszaktevéssel, hazugsággal.

Ezek mellett ne menjünk el csak úgy, mert fontosabb teendők, mint gondolnánk. Bár, legtöbbször nincs rá szükség, az áldozat maga is belátja, hogy csak veszthet az ügyön, így hát előbb-utóbb elhallgat. Akár áldozat, akár kolléga-féle. Vegyük például Szendi Gábor esetét. Tudományos vita helyett beperelés, a hivatalos kutatási munkából való kizárás lett az osztályrésze. Vagy vegyünk engem: a „hivatalos” irataikban annyira bemocskoltak, hogy aki ezeket komolyan veszi, engem biztos, hogy nem alkalmaz sehol, semennyi időre, semmilyen körülmények között, semmire. Ehhez még, hogy biztos legyen a dolgában, 5 évre gyámság alá tett, hátha addig biztos megdöglök, vagy ellehetetlenülök annyira, hogy totálisan lecsúszok. Kinek volt több veszíteni valója, Szendi Gábornak vagy nekem? Igaz, hogy őt nagyon magas polcról rángattak le, de engem viszont nyomnak egyre lejjebb a mínuszba, olyan mélységekbe, amikről eddig fogalmam sem volt. Megéri kritizálni őket? Nem hinném. Akkor miért tettük, miért teszik néhányan?

Sajnos, azt kell mondjam, hogy rosszul felfogott tudományos alázatból. Bár a tudománynak inkább van szüksége a kollaboráló, megalkuvó emberekre, mint újítókra. Szendi Gábor „fantáziátlanoknak”, „középszerűeknek” nevezi őket, akik híjával vannak mindenfajta tehetségnek, én inkább kicsinyesnek és bosszúállóknak, valamint erőszakosnak mondanám őket. Tehát pont azokat a tulajdonságokat látom bennük, amikkel nagyjából ők vádolnak engem. Bár már nincs divatban a „vízi kúra” alkalmazása, átvitt értelemben még mindig alkalmazzák, tudományos érvelés helyett: a víz alá nyomni, ellehetetleníteni, megfojtani a másikat, és ezért jókat enni, aludni, viccelődni. Egyetlen dolog, ahol tetten érhető, külső szemlélőnek, hogy valami nincs rendben náluk, a szadisztikus akasztófahumoruk, amikor a szerencsétleneken élcelődnek, akiket meg kellene gyógyítaniuk a pszeudotudományuk segítségével, de természetesen képtelenek rá. Sajnálhatnám is őket, hogy nincs sikerélményük abban, amit csinálnak, de bőven kárpótolja őket a pénz, a hatalom, és a társadalmi státusz, amit ezen megszerezhetnek. Kétségtelen, hogy a pszichiátriának van egyfajta jellemtorzító hatása, és pont ők lesznek azok a beteg lelkű torzszülöttek, mint amiknek diagnosztizálnak másokat, de hát ez van. Így fordulhat elő, hogy a bíróságon nagyobb a szava egy olyan pszichiáternek, aki „elmeorvosi szakértő”, és több erőszak szárad a lelkén, mint amit én valaha el tudok képzelni, mint bárki másnak, engem állítva be agresszívnak és erőszakosnak. Amúgy is jellemző rájuk a fordított logika, az, hogy saját hibáikat másokban vélik felfedezni.

Szóval nincs más hátra, mint jó további étvágyat kívánni nekik, és szép álmokat, én nem aggódom amiatt, hogy rosszul alszanak, vagy kísérti őket az általuk megkínzottak tekintete, a lelkiismeretük már jóval hamarabb nyugovóra tért, valószínűleg évekkel ezelőtt, amikor ezt a szép hivatást választották. Valószínűleg idén én is átveszem a diplomámat, annak ellenére, hogy az ambuláns lapomon az szerepel, hogy totálisan debil vagyok, illogikus, és valószínűleg pszichopata is.

Pszichiátria, Skizofrénia, Világgép
Mintha kizártak volna a saját bulimból, másnaposan kávézgatok különféle presszókban, várva, hogy elkezdődjön végre az életem afterpartija. / In Progress: DE-BTK kommunikáció-médiatudomány, újságíró szakirány /

Leave a Reply