Egy új tanulmány különböző szintű megbélyegzést talál a különböző mentális
 egészségügyi diagnózisokhoz. A megbélyegzést azonban következetesen 
a félelmetes tulajdonítások hajtják.

Írta: Richard Sears, Mad In America, 2022. október 4.

A BJPsych Openben megjelent új cikkben Cassie M. Hazell és munkatársai azt
 vizsgálják, hogy a mentális egészség megbélyegzése hogyan különbözik attól
 függően, hogy egy személy milyen pszichiátriai diagnózist kap. A szerzők egy
 665 résztvevőnek adott online felmérést használtak fel, hogy felmérjék a stigma
 szintjét kilenc különböző, különböző pszichiátriai diagnózist
 képviselő matrica esetében.

A kutatók azt találták, hogy a skizofrénia és az antiszociális személyiségzavar
 volt a leginkább megbélyegzett diagnózis. A depresszió, a generalizált szorongásos
 zavar és a rögeszmés-kényszeres zavar társult a legalacsonyabb szintű megbélyegzéssel.

A szerzők megjegyzik, hogy a félelem volt a legkövetkezetesebb előrejelzője a
 megbélyegzésnek, és arra a következtetésre jutottak, hogy a megbélyegzés elleni
 kampányoknak félelmetes tulajdonításokat kell célozniuk. Azt írták:

„Egyetlen attribúció sem jelezte előre a diagnózisok megbélyegzését, de a félelem volt
 a legkövetkezetesebb előrejelző. A mentális egészségügyi megbélyegzés egyetlen
 fogalomként való értékelése jelentős eltéréseket takar a diagnózisok között.
 A megbélyegzés elleni kampányok valószínűleg akkor lesznek a legsikeresebbek, ha
 félelmetes tulajdonításokat céloznak meg.”

A mentális egészség megbélyegzése diszkriminációhoz, rosszabbodó tünetekhez és
 általában kevésbé kívánatos eredményekhez vezethet. A kutatások kimutatták, hogy
 a társadalmi megbélyegzés negatívan befolyásolhatja és növelheti a hangok hallásával
 kapcsolatos szorongást. A mentális egészséggel diagnosztizált emberek, akik képesek
 ellenállni a diagnózisukkal kapcsolatos megbélyegzésnek, jobb eredményeket élveznek,
 mint kevésbé szerencsés társaik.

Az esszencialista gondolkodás – a mögöttes esszencia feltételezése, amely meghatároz
 egy dolgot – valószínűleg megbélyegző attitűdöt vált ki a skizofréniával szemben.
 A mentális betegségek orvosbiológiai modellje növeli a mentális egészséggel kapcsolatos
 diagnózisok körüli megbélyegzést azáltal, hogy a pszichológiai szenvedést alapvetően
 a hibás agy problémájaként határozza meg. Az orvosbiológiai modell hasonlóképpen
 kapcsolódik a pszichiátriai diagnózison alapuló diszkriminációhoz.

Ahol a mentális egészséggel kapcsolatos ismeretek nem csökkentik a megbélyegzést,
 a pszichoszociális magyarázatok (amelyek a „mentális betegséget” inkább társadalmi
 problémaként, mint orvosi problémaként fogalmazzák meg) hatékonyabbak lehetnek.
 Például egy tanulmány azt találta, hogy a pszichózis pszichoszociális magyarázatai
 csökkentik a megbélyegzést az orvosbiológiai magyarázatokhoz képest. Egy másik kutatás
 azt találta, hogy a mentális betegségek kontinuumként való szemlélése, nem pedig a
 „mentálisan beteg” és a „lelki egészséges” különálló kategóriáiként,
 segített csökkenteni a megbélyegzést.

Míg a pszichiátriai szakemberek felismerték a megbélyegzési attitűdök káros hatásait,
 ezek az attitűdök viszonylag stabilak maradtak az elmúlt néhány évtizedben, és sok
 megbélyegzésellenes kampánynak nem volt mérhető hatása. Egyes szociológusok azzal
 érveltek, hogy a stigmaellenes kampányok lehetővé teszik az egyenlőtlenséget azáltal,
 hogy figyelmen kívül hagyják a mentális betegségek társadalmi okait. Ezenkívül a
 szerzők megjegyezték, hogy egyes érdekvédelmi csoportok, amelyek azt állítják, hogy
 küzdenek a mentális betegségek körüli megbélyegzés ellen, valójában álcázott
 gyógyszergyárak, amelyek a betegek jólétének zászlaja alá nyomják a gyógyszereket.

A jelenlegi munka azzal kezdődik, hogy a mentális egészség megbélyegzését tudatlanságként,
 előítéletként és a mentális egészségügyi diagnózissal rendelkezőkkel szembeni
 diszkriminációként határozza meg. A megbélyegzés a szenvedők életének számos területére
 negatívan hat azáltal, hogy csökkenti a segítségkeresést, növeli a munkanélküliséget és
 az egészségügyi költségeket, valamint rontja a mentális és fizikai egészséget. A szerzők
 arra törekedtek, hogy jobban megértsék, hogyan különböznek a megbélyegzés szintjei a
 különböző pszichiátriai diagnózisok esetén, és milyen attitűdök tájékoztatják és
 esetleg előre jelezhetik a megbélyegzést.

A szerzők 665 résztvevőt toboroztak fel egy felmérés elvégzésére, amelynek célja annak
 felmérése volt, hogy mennyire törekednek a távolságtartásra a különböző mentális
 betegségekkel diagnosztizáltaktól, mekkora személyes felelősséget tulajdonítottak
 ezeknek az egyéneknek, és milyen szintű félelem, harag és szánalom társult az egyes
 diagnózisokhoz. Minden résztvevő 18 éves vagy idősebb volt, és az Egyesült Királyságban
 élt. A résztvevőket közösségi média és felmérésmegosztó oldalak segítségével toborozták.
 Demográfiai szempontból a résztvevők túlnyomórészt fehérek, britek, alkalmazottak
 és egyedülálló nők voltak.

A jelenlegi tanulmány megállapította, hogy a skizofrénia és az antiszociális
 személyiségzavar volt a leginkább megbélyegzett mentális egészségügyi diagnózis, a
 depresszió, a generalizált szorongás és a rögeszmés-kényszeres zavar esetében a
 legalacsonyabb a megbélyegzés. A korábbi kutatásokkal összhangban a megbélyegzés
 általában erősebb volt „súlyos mentális betegség” (azaz pszichózis) esetén, és
 gyengébb „gyakori mentális egészségügyi problémák” (azaz depresszió) esetén.

Ahol a korábbi kutatások a megbélyegzést a csökkent szánalom, a fokozott félelem
 és düh, valamint az a meggyőződés eredményeként határozták meg, hogy a mentális
 betegséggel diagnosztizált emberek személyesen felelősek tüneteikért, a jelenlegi
 kutatás szerint a félelem a megbélyegzés legerősebb előrejelzője. Míg az a
 meggyőződés, hogy a diagnosztizált személy személyesen felelős a tüneteiért,
 bizonyos esetekben megbélyegzést jósolt, a félelem szinte minden esetben.

A szerzők számos korlátot jegyeznek meg a jelenlegi kutatásban. A résztvevők
 túlnyomórészt fehérek, nők, képzettek és alkalmazottak voltak. Ez a demográfiai
 helyzet általában kevesebb megbélyegzést társít a mentális egészséggel kapcsolatos
 diagnózisokhoz, mint általában a lakosság. A résztvevők egynegyedénél volt a
 felmérésben tárgyalt diagnózisok valamelyike, ami valószínűleg egy zavaró önbélyegző
 változót aktivált. A matricák a mentális egészség diagnózisának prototipikus
 tankönyvi példáját írták le, amely valószínűleg nagyon eltér attól, ahogy ezek a
 diagnózisok a valóságban jelennek meg.

A szerzők arra a következtetésre jutottak, hogy a megbélyegzés elleni kampányok
 valószínűleg hatékonyabbak lennének, ha minden diagnózist külön-külön kezelnének,
 ahelyett, hogy a „mentális egészségügyi megbélyegzést” egyetlen egységként kezelnék.
 Azt is megjegyzik, hogy az általuk itt létrehozott megbélyegzési hierarchiának
 hasznára válhat egy olyan személy tudása, aki közvetlen tapasztalattal rendelkezik
 a mentális egészségügyi megbélyegzésről. Azt írják:

„Ezek a megbélyegzésellenes kampányok valószínűleg akkor a leghatékonyabbak, ha
 diagnózis-specifikus megközelítést alkalmaznak, regressziós modelljeink és az itt
 talált attribúciók alapján, amelyek jelentősen megjósolják a megbélyegzést. Ennek
 a hierarchiának a valós világban való alkalmazásához előnyös lenne a megélt
 tapasztalattal rendelkezők hozzájárulása, hogy elkerüljék a visszaéléseket, mivel
 előnyben részesítik a megbélyegzés hatását egy bizonyos diagnózissal
 rendelkező személyre a másikkal szemben.