A magyar egy önmaga által zaklatott lelkületű nép

1 Star2 Stars3 Stars4 Stars5 Stars (No Ratings Yet)
Loading...

A történeti források szerint a magyarok zaklatták Európa lakosságát. Állítólag valami olyan formában zaklatták őket, hogy megtámadták, majd menekülést színlelve hátrafelé lenyilazták őket. Majd később letelepedtek a Kárpát-medencében, és asszimilálták az itt élő népeket, ugyancsak zaklatással. Majd amikor bejöttek a tatárok, majd a törökök, majd a németek, kiválóan megtanultak kollaborálni, és a sajátos zaklatási képességüket idegen hatalmak szolgálatába állították a saját népük ellen. Végül, amikor már mindenkit elzavartak, elkezdték egymást szervezetten zaklatni.

Azt hitték, nagyon okosak, amikor Amerikából Hollywood-i filmekkel és okoseszközökkel felszerelkezve nekikekzdtek egymás totális zaklatásának. Csakhogy magukat is becsapták ezzel, és mert annyira okosnak gondolták magukat, hogy azt gondolták, okosabbak, mint a gépek, nem vették észre, hogy rászabadították az okoseszközöket és a gépeket a saját világukra. Mivel nagy spílereknek gondolták magukat, azt hitték, hogy tapieszközökkel kijátszatják ősi kultúrájukat.

De az ősi nyelv nem hagyta magát elveszejteni, és megőrződött a sámánkultúrában, és a rárakódott keresztény hagyományokban is. Archaikus imádságaink és ráolvasásaink továbbhagyományozódott a keresztény kultúrkörben. Sajnos, most, jelen helyzetben mind a két kultúránkat nagy veszély fenyegeti. Az internet, amiben annyira bíztunk, mozog, változóban van. Sorra tűnnek el a dolgok, szinte önálló életre kel a szemünk előtt. Annyira megbízunk a nagy tech cégekben, a keresőkben, a közösségi médiában, mert mi mást is tehetnénk, miközben az összekötés örve alatt szétválaszt minket.

Feltételezhető egy bizonyos Hangmátrix is, ami abból az Aldous Huxley-i alapelvből indul ki, hogy a világegyetemben minden mindennel kommunikál, és mi mással kommunikálhatna, mint láthatatlan és hallhatatlan frekvenciákkal? Vagy, mondjuk ki nyíltan, néha hallhatóval is. Ez a skizofrénia, Bleuler és Kraepelin halálcsapdája, amit valószínűleg háborús célokra fejlesztettek ki. Vagy legalábbis kollaboráltak az előállításában. Azt kellene elképzelni, hogy ha valaki hangot hall a fejében, az valóban egy entitástól (méghozzá valószínűleg embertől) származik.

Ezt takarja el, vagyis maszkolja a pszichiátria azzal, hogy ezt a tényt negálja, és azt hazudja, hogy ez „kémiai egyensúlyzavar” az agyban, és ezért nyomorítja az emberek agyát olyanra kémiai lobotómiával, hogy megfeleljen a skizofrénia halálcsapdájának a követelményeinek. A magyarok, mivel zaklató nép, örömmel használják a pszichiátriát mind a mai napig egymás szívatására és kiirtására, ellehetetlenítésére, és a társadalomból való kiszorítására. Az ember azt gondolná, a magyar nyelvben tájidegen dolog egymás zsarolása, feljelentgetése és zaklatása, de ősi harcmodorunkból következően nem annyira. Még csak most tanulnánk igazából ezt a letelepedett, polgári, polgártársi dolgot, ha nem sunnyogtuk volna el a pszichiátriai rendszerváltoztatást.

Egyéb kategória
Mintha kizártak volna a saját bulimból, másnaposan kávézgatok különféle presszókban, várva, hogy elkezdődjön végre az életem afterpartija. / In Progress: DE-BTK kommunikáció-médiatudomány, újságíró szakirány / robi781030@gmail.com

Szólj hozzá Te is!