A halálösztön és az életösztönök

1 Star2 Stars3 Stars4 Stars5 Stars (No Ratings Yet)
Loading...

Túl a pszichoanalízisen

Nem először fordul elő, hogy tanácstalanságomban, hogy mit írjak, Freudhoz fordulok, illetve egy-egy tanulmányához. Jelen esetben A halálösztön és az életösztönök címűhöz (eredetiben Túl az örömelven). Vajon miért olyan népszerű Freud, és miért folytathatatlan a pszichoanalízis, amit elkezdett? A pszichológia és a pszichiátria praktikus tudományával szemben a pszichoanalízis szerintem inkább a filozófiával rokon, illetve még nem tudta magát függetleníteni magát tőle, és most már nem is fogja tudni, mivel hogy nincs, aki művelje. A pszichoanalízis népszerű gyökereit a pszichológia és a pszichiátria is kisajátítja, míg magát a diszciplínát elutasítja, megtagadja.

Sigmund Freud: A halálösztön és az életösztönök

Vajon miért nem alakult ki egységes elmetudomány napjainkban? A választ abban látom, hogy a pszichiátria terpeszkedik ezen a területen, károkat okozva nemcsak az egyénnek, hanem magának a tudománynak is, mivel hogy minden rivális irányzatot megfojt. Így tett a pszichoanalízissel is, tudománytalannak, a náci időkben zsidó tudománynak bélyegezve, és kiszorítva belőle a szuszt. Minduntalan kénytelen vagyok visszautalni elmeorvosi szakértőnkhöz, a nagy tudományos fejével, miszerint a skizofrénia csak gyógyszeresen kezelhető kémiai egyensúlyzavar, pszichoterápiát nem igényel. Csak gyámságot, teszem hozzá. Egy időben még ment az a humbug, hogy a gyógyszer csak pszichoterápiával együtt hatékony, de a profibbak kimutatják a foguk fehérjét: nem is kell pszichoterápia. Igaz, mondjuk, hogy amennyit terápia címszóval nyújtani tudnának, egy 4 éves gyereknek is kevés lenne, az óvodában.

Kapcsolódjunk tehát könyvünkhöz A halálösztön és az életösztönökhöz, amely feleleveníti azt a pszichoanalitikus álláspontot, hogy mindent az örömelv vezérel, amit felülírhat a realitás elv, ami megint csak valami olyasmi, mint az örömelv, csak kerülő úton éri el azt, racionálisan háttérbe szorítva a kisebb örömöket azért, hogy teljesíthesse a magában feltett, vágyott célt. Szó esik még neurózisokról, nárcizmusról, kötelezően megemlítődik a szadizmus és mazochizmus, és a pszichoanalízis egyéb, kevéske, de annál hatásosabb szókészlete, amit szakkifejezésként összegyűjtött. A világháború hatására vezetődik be Freudnál a háborús neurózis a kényszerneurózis mellett, és a halálösztön az életösztön duális ellentétpárjaként. Freud szerint minden a halál felé igyekszik, vagyis az élet célja a halál, és az egész herce-hurca értelme a helyesen megválasztott halál elérése, amire minden élőlény törekszik.

Nagy figyelmet szentel még az ismétléseknek is. Leír egy esetet, amikor egy gyermek olyan játékot talál ki, hogy amikor az anyja magára hagyja, tárgyakat dobál a szoba egyik sarkába, és eljátssza, hogy az anya eltávozik, és ez a játék hatalmat ad neki a szituáció fölött, ő maga tudja előidézni, kedve szerint a tárgyak sarokba hajigálásával, és így a feszkó is levezetődik. Az ösztönök függetlenednek az örömelvtől, és ami fölött az örömelv még nem nyert uralmat, azt az ismétlés ösztönös játékával igyekszünk uralmunk alá vonni. Említésre kerül még az Ödipusz-komplexus is, amikor a gyerek olyat játszik, hogy valamit elküld a háborúba, ha mérges rá, és amellyel nem zavartatja magát az apa távolléte miatt a háborúban, mert így egyedül kisajátíthatja az anyát, és képzeletében ő lehet az úr a házban.

Vagy valami ilyesmi. Nehéznek találtam a szöveget, épphogy érzékelhető 100 év távlatából, amit mondani akar, talán azért, mert nem a mai ember praktikus igényeihez alkalmazkodik a szöveg, hanem inkább annak a kornak a filozofikus elvárásaihoz. A vizsgálatának tárgyát sokszor „lelki készülék”-ként határozza meg, tehát távolról sem elme, vagy akár az agy, ez nem tudom, a szerző, vagy a fordító érdeme-e, gyaníthatóan mindkettőé. Amit érdekesnek tartottam, hogy a dementia praecoxot (vagyis a skizofréniát) is visszafordíthatónak tartja. Ami természetesen nem illeszkedik bele a pszichiátria koncepciójába, vagy inkább üzleti modelljébe, ami a szenvedéssel, halállal és fenyegetéssel kereskedik, agyra ható mérgekkel, és magasról tesz a „lelki készülék”-re. A pszichiátriában nincs gyógyulás, ennek esélyét tagadja, ennek lehetőségét elhallgatja, a pszichiátriától maximum megmenekülés van, de ezek is csak rontják a „bizniszt”.

Filozófia, Könyv, Pszichoanalízis
Mintha kizártak volna a saját bulimból, másnaposan kávézgatok különféle presszókban, várva, hogy elkezdődjön végre az életem afterpartija. / In Progress: DE-BTK kommunikáció-médiatudomány, újságíró szakirány / robi781030@gmail.com

Szólj hozzá Te is!