A hagyományos pszichiátria válsága
A hagyományos pszichiátria jelen állás szerint szadistább, mint valaha. Nem tudok rá jobb szót, szadista. Mikor már védhetetlen az az álláspont, hogy az úgynevezett mentális betegségeket agyi kémiai egyensúlyzavar okozza, amire randomájz gyógyszernek (esetleg kábítószernek) minősülő készítményeket írnak fel, a pszichiátria nem is tud mást csinálni, kétségbeesetten termeli ki a gyilkosabbnál gyilkosabb gyötrő metódusokat, és fogadja be sorai közé az egyetemről frissen kikerült, Freud-on (vagy Bárányok hallgatnakon) felnőtt, sötét lelkű perverzeket, akik még hajlandóak pszichiáternek állni. 2020-ban a pszichiátria éppen annyira anakronisztikus, amennyire csak lehet. Az egyik ápoló, akit az egyik játékomban „levitézlett ukrán maffiózónak” neveztem, mint kiderült, valójában nem is „levitézlett ukrán maffiózó”, mint inkább „késő éjszakai darabolós gyilkos”, de erről majd később.
Előbb kalandozzunk el a „felépülés elvű közösségi pszichiátria” világába, amit Harangozó Judit és az Ébredések Alapítvány képvisel, az egyetlen észszerű utat a XXI. században. Ők tapasztalati szakértőkkel erősítenek, és párbeszédbe keverednek a skizofrének hangjaival, ahelyett, hogy a gyógyszeres terápiát választanák. A „tapasztalati szakértő” az a skizofrén, aki nem az egyetemi diplomával lett a terület szakértője, hanem gyógyult skizofrén, aki számtalan „shub” vagy „goáma” során tanulta meg, „tapasztalta ki” a skizofrénia mibenlétét. Én is lehetnék éppen tapasztalati szakértő, ha ugyan érdekelne az ügy, hogy a közösségi pszichiátria oldalán masírozva másokat tanítsak meg a hangjaikkal való kommunikációra, inkább a saját hangjaimat tanítgatom a szabolcsi tájszólásra, mindig is introvertált voltam, kivéve amikor extrovertált, főleg, ha olyan témák kerültek sorra, amihez tapasztalatilag szakértettem, pl. skizofrénia, alkoholizmus, interactive fiction, stb.
Egyébként a közösségi pszichiátria éppen annyira járatta le magát első körben, mint a hagyományos pszichiátria, a közösségi pszichiátria kifejezte saját létét, de szerencsére a hagyományos pszichiátria bűvkörébe került, fura módon, valahogy, és most már „felépülés alapú közösségi pszichiátria” az új szlogen. Kíváncsi vagyok, hány szót kell még a „pszichiátria” kifejezés elé tenni, hogy valóban elfogadható legyen a nagyközönség számára, javaslom a „most már igazán felépülés alapú közösségi pszichiátria” fogalom bevezetését is, sajnos a „pszichiátria” fogalom jelen idő szerint diszkreditálta magát minden jóérzésű ember szemében, a folyamat visszafordíthatatlan. A kérdés, hogy lassú enyészeté lesz ez a rossz emlékű diszciplína, vagy egyszerre pukkan ki a pszichátria dot pont com lufija, én, személy szerint még a fogalmat is törölném, betiltanám, a helyét sóval szántanám be.
A pszichiátria (és a pszichológia) alapgondolata, hogy a problémát mindig magadbban keresd, de a pszichiátriáé biztosan, pontosabban az agyadban, a kémiai egyensúlyzavarodban, amit mi hasraütésszerűen legyógyszerezünk. A legutóbbi osztályos kezelésem alkalmával a kezelőorvosom (írd és mondd) 2-szer szólt hozzám, és mindössze a távozásom időpontját közölte. Majd elbocsájtott egy múlt század közepén felfedezett, 0. generációs injekcióval, meg egy „terápiarezisztens skizofrének” számára kifejlesztett csodaszerrel, a leponex-szel, ami az agy szőnyegbombázását jelenti. Természetesen baszok szedni, elég bajom van a belém fecskendezett mocsokkal, amit a cisordinol jelent. „Betegségem” hajnalán az egyik barátom megkérdezte, hogy történik ez a „kezelés”: „Fognak és visznek?” Akkor furán néztem rá, de mondtam neki, hogy lényegében igen. A keleti régióban ez a divat. Tavaly még rám fogták, hogy „öngyilkos akartam lenni” (nem akartam), idén már ürügy se kellett, erőszakkal bevittek, és utólag aláíratta velem a kezelőorvos, hogy 2 héttel ezelőtt „önként felvételemet kértem az osztályra”. A tinta mindent elbír.
Ja, az elején, amit mondtam az ukrán maffiózónkról: Mondják, a skizofrénia külső és belső tényezők összjátékaként alakul. Hát, szerintem, inkább túlsúlyban vannak a külső tényezők. De ezúttal, aláírom, lehetett egy „fel nem dolgozott traumám”, egy belső tényező ebben a shubban, amit hol máshol, a pszichiátrián szereztem. Egyszer szokásos megszökésemet realizáltam éppen, amikor az egyik ápoló meglátott, és betessékelt az ott álló mentőbe. Erősen halluztam, tehát kapcsiból hülyének néztek, hát ez az ápoló és a mentős elkezdtek a mentőbe különféle kínzásokról beszélni a legnagyobb lelki nyugalommal, de úgy, hogy azokat majd rajtam realizálják, egész pontosan az én kinyírásomról beszélgettek ott a mentőben. Ekkor én annyit mondtam az ápolónak, hogy „attila, ki akarok szállni”, valahogy észre tért az ábrándozásából a nagy darab állat, és visszamentünk az osztályra. Utáltam a liftet, de nem mertem ellenkezni, még a liftben is féltem, hogy valahogy feldarabol. Ezután az emlék sokáig elnyomódott egyéb traumák, és mondhatni, negatív élmények által. A fordulat most következett be, amikor az akkor jelen levő mentőst is felismertem: Jeleneleg mind a ketten ott dolgoznak ápolóként a pszichiátrián. Attila és Sanyi. Szeretik egymást, mint a halálra kínzást. Most már nyugodtan ki merem jelenteni, mit jelent a pókháló hasonlat a pszichiátrián: egyik értelmezésben azt jelenti, hogy a pszichiátria egy életen át fogva tart, akár mint beteg, akár mint orvos vagy ápoló léptél be oda. Ez az üzenete neki.
Kimehetsz a pszichiátriáról, de a pszichiátria nem megy ki belőled, amíg élsz.
Deprecated: mb_strrpos(): Passing the encoding as third parameter is deprecated. Use an explicit zero offset in /home/yesokhu/madinhungary.org/inc/_ext/_url_rel2abs.php on line 157