A skizofrén sakk és az autizmus dominó
A szociális és pszichiátriai megsegítésben egy kicsit túl sok a fekete anyag (de amúgy szinte mindenhol)
A skizofrénia az idők során a mentális betegségek egyik kiindulópontja, sarkköve volt, egész mentális kórképeket vezettek le belőle. Demencia? Nem probléma, időskori skizofrénia! Autizmus, kész a válasz: fiatalkori skizofrénia! Kis képzeletbeli utazásunkon a mentális betegségek világában lassan búcsút is mondhatunk a skizofréniának, és megjelölhetjük időleges úticélként mondjuk az autizmus spektrumot. Feltehetjük a kérdést, hogy mi közöm nekem az autizmushoz? Azt hiszem, kevesen tudják, hogy jó ideig három értelmi fogyatékos autista munkatárssal dolgoztam együtt egy foglalkoztatóban. A dolgozni, illetve munka szavak erős túlzást jelentenek ebben az esetben, mondhatni inkább, hogy rehabilitálódtunk, bár esetükben inkább a szinten tartás, a hanyatlás megelőzése volt a cél.
Válaszolhatnék már az elején a cikk végefelé feltett kérdése, hogy lehet-e szeretni az autistákat, hogy természetesen lehet, ha úgy vesszük, ők ebben a világi mágikus térben az észt és a varázslatot, mágiát testesítik meg, a szakralitást, de mi, skizók sem vagyunk csak durva ütőgépek a szellemi térben, pláne, ha aspie vonásaink is vannak, és hát végeredményben leszűrhető az a konklúzió, hogy a családtagjaik természetesen életben tartják a magunkfajtákat, méghozzá olyan életszínvonalon, amilyet kiharcoltunk magunknak, ha hasznot bírnak húzni a létezésünkből. Véleményem szerint ameddig az egészséges társadalom azzal van elfoglalva, hogy a skizoid vagy a neurotikus koordináta-rendszerben hol helyezkedik el a Jacqes Lacan-i felosztás alapján, addig az én véleményem szerint a lényeg ne ez, hanem a pszichotikus-pszichopata felosztás. A skizofrének a pszichotikusok, a pszichiáterek a pszichopaták az én felfogásomban. Természetesen ez sem irányadó, a skizofrének között is vannak pszichopaták, a pszichiáterek között is vannak beépített skizofrének, hogy árnyaltabb legyen a kép. A depresszióról most nem szólnék túl sokat, véleményem szerint az unipoláris, felszálló ágban lévő depresszió van túlsúlyban bizonyos körökben, kérdés ez hová vezet, illetve megtalálja-e a helyét ebben a felosztásban (ezekben a felosztásokban...). Nem könnyű, ugyanis a fogalmi keretek is újragondolásra szorulnak.
És ha az autistáknak, akiket a változatosság kedvéért tekinthetünk kívülállóknak, a dissziciatív személyiségzavarosokkal együtt, választaniuk kellene a pszichotikus és a pszichopata spektrum között, szerintem jobban jár(ná)nak, ha a pszichotikushoz húznának, mert mi nem ver(et)nénk agyon őket mindenféle vidéki elfekvőkben, mint a fókákat...
Leginkább ilyen Ki miben tudós? játékot játszattak ott velünk, én sztár voltam a gyöngyfűzésben (jó időnek kellett eltelni, hogy a háromkettesről ne a boroskóla, hanem a keresztszemes gyöngyfűzés jusson az eszembe), az egyik autista számolgatott magában, hogy adjunk az köz elvárásának is megnyugtató választ, a másik autista tornyot épített fakockákból, a harmadik pedig legszívesebben állandóan a 700-as klubot nézte volna a tévében, és olyan mondásai voltak véletlenszerűen, hogy “Megpecsételem a sorsotokat!”, meg hogy ő megy a buszmegállóba aludni. Ő néha kiült a portára is, úgynevezett portaszolgálatot ellátni, és állandóan arra figyelt, hogy a 'apu be legyen zárva. Egyébként meg, azt hiszem, színezett, meg ábrákat másolt. Valahogy rám is egy túlfejlett autistaként tekinthettek akkoriban a gondozóim, hiszen nemigen szólaltam meg, érzelmeket nem fejeztem ki.
A legnagyobb probléma ami felmerül az autistákkal kapcsolatban, úgy gondolom, hogy a szeretet kérdése. Egyesek talán aranyosnak találhatják egyik-másik megnyilvánulásukat, de a következő pillanatban ezt az érzést szétzúzza egy-egy antiszociális megnyilvánulás, nem helyénvaló viselkedés. Régebben feltettem a kérdést, hogy lehet-e egy skizofrént szeretni, egy autistára a kérdés ugynúgy vonatkozik. Persze, lehet, szóban, meg cselekedettel is, de lehet-e igazán szeretni egy öntörvényű, bezárkózott illetőt, aki nem, vagy alig kommunkikál a külvilággal? Persze, persze, a szülők mindent megtesznek, a legjobb fejlesztő iskolákba íratják, meg szociális foglalkoztatásba adják, hazakísérik, kalauzolják őket az utcán, meg az életben, de hogy az egészet hogy rendezik le magukban, arról már nem szól a fáma. A példámban szereplő srácok egyébként 30-as, 40-es éveikben jártak, és vagy értelmi fogyatékosok is voltak, vagy autizmusuk ért el egy ilyen súlyos szintet.
Az autizmus figyelmeztető jelei gyerekkorban:
- a társas kapcsolatokban: pl. társaktól való elkülönülés vagy szokatlan közeledés, egyoldalú interakció, a kommunikációban (beszéd, gesztus, mimika): pl. a beszéd hiánya, a beszéd
- szintjéhez képest gyenge beszédhasználat, kommunikáció, vagy a nyelv szó szerinti értelmezése, furcsa tartalma, szokatlan hanghordozása
- az érdeklődés, aktivitás és játék területén: pl. szokatlan, sztereotip, repetitív tevékenységek, hobbik
- a gondolkodásban, a tanulásban és a mindennapi alkalmazkodásban, pl.: ragaszkodás az állandósághoz, a megszokotthoz
- a mozgás területén: pl. repkedő kézmozgás, lábujjhegyen járás
- az érzékelés-észlelés területén. pl. csökkent fájdalomérzés (forrás: Autista Segítő központ)
Az autizmus spektrum egyébként azt jelenti, hogy a betegnek hanyatlanak a szociális, verbális, kognitív, stb. funkciói, de nem mindegy, milyen szinten. A spektrum széles. Autista ember funkcionálhat teljesen a társadalomban, és érdekes, hogy nagyságrendekkel elfogadottabb módon, mint egy skizofrén. Érdekes még az Asperger-szindrómások esete, ami az autizmusnak egy nagyon enyhe fajtája, csak kisebb fokú beilleszkedési zavar jellemző rájuk, vita van arról, hogy ez autizmus-e, vagy sem. Az “aspie”-k, ahogy sokszor magukat nevezik, gyakran büszkén vállalják az Asperger-szindrómájukat, ha azok, vagy szerintük azok, vagy kijárnak egy ilyen diagnózist. Szerintem azért, mert megmagyarázható, ha szociálisan alulműködnek, az intelligenciájuk viszont általában valamivel az átlag fölött szokott lenni. Amúgy, amennyire én tudom, az Aspergenek egyéb tünete nincs, emlékszem, egyszer én is eljátszottam a gondolattal, hogy mi lenne, ha Asperger-szindrómás lennék, de nem lelkesedtem túlságosan az ötletért, nem, nem valószínű, hogy az vagyok, még magát a diagnózist is gyanakvással figyelem. Különben, még ha az is lennék, egy olyan semmiséggel, mint egy kis Asperger-szindróma, nem igazán foglalkoznak az orvosok, amikor sokkal érdekesebb betegségem van.
(Viu-Viu.)
Deprecated: mb_strrpos(): Passing the encoding as third parameter is deprecated. Use an explicit zero offset in /home/yesokhu/madinhungary.org/inc/_ext/_url_rel2abs.php on line 157