Végülis a munkakörülmények arra kényszerítettek, hogy felmondjak az irodában. Most mehetek át megint egy másik céghez, elölről kezdeni mindent a termelésben. 9,5 év semmivé lett egyetlen tollvonással. Vagy kettővel. Olyan mindegy már. Az újságíró diplomám ott van a hátam mögötti íróasztalon. Ezt legalább megszerezhettem a volt munkahelyemen. Igaz, nem nagyon támogatták, de nem is akadályozták különösebben. Az az álmom, hogy filmnoir-szerű újságíró-nyomozó leszek, szertefoszlani látszik a várost felfaló szenny és korrupció útvesztőjében. Erre még gondolni sem lehet. Beállok megint a termelésbe, egy nyomdában, ahol mások hazugságait nyomtatják. Újságíróként is csak újságkihordóságig vittem. De még csak ki sem fizettek. Örülhetek, hogy nem kaptak el valamelyik utcasarkon 1-2 rosszul kézbesített napilap miatt. Mit is tehetnék? Élem addig a mindennapi életemet, tengek-lengek két munkahely között, meglehet örökre... Ezek mindennapi életem szép kilátásai a jövőre nézve... "Éltem, és ebbe más is belehalt már..." - írta a költő.