2020 - Az elengedés éve
Az új divatbeszólás az "engedd el". Idén tehát megpróbálok elengedni dolgokat, és újakat veszek fel. Első körben a 7 évig majdnem folyamatos munkaviszonyomat kellene elengedni "egyéb okok miatt". Hogy miért is, az olyan összetett probléma, hogy nem igazán térnék rá a taglalására. Meddig maradok még? Nem tudom pontosan. Osztottam-szoroztam, március-április környékén tervezem elhagyni a fedélzetet. És igen, szörnyűség, de nincs másik, ahova rögtön be tudnám tenni a picsámat, szóval egy darabig most, úgymond, "munkanélküli" leszek. Egyébként hol van az előírva, hogy egy papíron "nem rehabilitálható" rokkantnak egyetem mellett kötelező még dolgozni is? Nehogy már átessünk a ló másik oldalára! Az egy dolog, hogy képes lennék rá, hogy feladva az életemet, olyasmit csináljak, amihez semmi kedvem. Az, úgymond, "egészséges világban" előfordul, hogy havonta megy a munkahelyváltás, csak az úgynevezett mentális betegek körében divat az, hogy leragadnak egy munkahelyen, és várják az öregségi nyugdíjat, vagy vándorolnak rehab munkahelyről rehab munkahelyre.
Hatalmas pazarlás, mérhetetlen luxus, ha az ember nem gályázik rokkantsági ellátás mellett? Távolról sem. El kell engedni azt a szemléletet, hogy "minden kis pénzt meg kell fogni", amúgy meg van egy olyan sejtésem, hogy a rehab munka is olyan, mint az "újságkihordás-szindróma", ha nem fillérezik az ember, hanem kávézgat, nassolgat munka közben, mert, mondjuk, nincs ideje az olcsóbb kivitelű hazai cuccokat bekészíteni a melóra, na meg néha csak fel kell szállni arra a buszra is, akkor ott vagyunk, ahol a part szakad, vagyis amennyit 4 órában kap az ember, az el is megy a melóba járás kapcsán. Pláne, ha cigizget is folyton, esetleg hazafelé betér valahova, kész ráfizetés. Cserébe megvan az az illúziója, hogy "eljár valahová", ahol "meleg van", ami nem lebecsülendő dolog, mert "keretet ad a napnak", képes megóvni az embert a "befordulástól", depressziótól. De egy idő után átlendül az egész folyamat, és gátja lesz az egyéb tevékenységeknek, és már nem is annyira véd a depressziótól, amikor már minden gondolata az embernek a munkaidőn kívüli dolgok körül forog. Az is igaz, hogy nem mindenki engedheti meg magának, hogy ne járjon el ilyen helyre, mert sokaknak kell az önfenntartáshoz, az ilyen munkahelyek állnak közte és a bentlakásos intézmények között. Elég szomorú ez, de ez az igazság. Végülis valamennyire a pszichiátria meghosszabításának is érzem, azt is szeretném elengedni. Minimalizálni a pszichiátriával kapcsolatos dolgokat. De nem is akarok ráfeszülni a pszichiátriaellenes dolgokra sem, sem a blogolásra. Bár ez még az idén elválik. :-)
Én viszont aktuálisan megengedhetem magamnak, hogy függetlenítsem magam mindezektől, nem mozgok kényszerpályán, ha továbbra is mindent megtennék "azért a kis pénzért", amihez semmi kedvem, olyan lennék, mint egy kis ... nem tudom, milyen lennék, de ez tényleg csak látszatmegoldás, és a dolgok szőnyeg alá söprése, aki 7 év alatt sem volt képes rehabilitálódni (meg még előtte is volt pár év szociális foglalkoztatás), az nem lesz képes rehabilitálódni sohasem, tehát felesleges rehabilitációs munkahelyre járnia. Így, vagy úgy, el kell jönni onnan. Különben mit fog majd mondani az utókornak? Bocs, de egész életemben rehabilitálódtam? Elképzelhető lenne, ha olyanok lennének a körülmények. De nem olyanok. Vár a nagybetűs élet, vagy a csóróskodás, mivel remény sincs semmiféle szellemi műhely kialakítására, sem párbeszédre szinte senkivel, hanem marad a robot, ahol a hangsúly a precíz munkavégzésen és a munkaidő betartásán van, nekem sincs ott helyem többé. Volt az egyetem alatt egy olyan elképzelésem, hogy nekem jó a "monotonítástűrő képességem", de az ember változik, annyira már nem jó.
Choose life, be free, go free. Talán még maradt bennem annyi emberi érzés, hogy az életet ne csak gépies robotnak tekintsem, és többet várjak tőle. Egyelőre fő cél az egyetem, meg az "otthon maradás", de szeptembertől a beiratkozást tervezem egy "trú rendszergazda" tanfolyamra, amivel vagy belépek az "egészségesek világába", vagy kitörlöm a seggemet, de mindenképpen életszagúbb elfoglaltság, mint az, amit most csinálok. Ez az írás nem a munkarehabilitáció kritikája akart lenni, mégis az lett, szerintem mások más munkahelyekről még különb dolgokat is tudnának mesélni, ennek a rétegnek is össze lehetne gyűjteni akár legendáriumát, akár a folklórját, ha valakit érdekelne egyáltalán, és nem lenne teljesen felesleges. Személyeskedésbe átcsapni még feleslegesebb - el kell engedni, és kész. Szóval csak óvatosan a munkarehabilitációval, a sok a jóból is megárt. :-)
Deprecated: mb_strrpos(): Passing the encoding as third parameter is deprecated. Use an explicit zero offset in /home/yesokhu/madinhungary.org/inc/_ext/_url_rel2abs.php on line 157